Roham az építőanyagért

Írta: Magyaridők.hu Közzétéve: 2016. március 21. hétfő, 08:13
| Nyomtatás



A tégla- és cserépgyártók az esztendő első hónapjaiban évek óta nem látott mennyiségben adták el termékeiket, a kereskedők szinte minden készletet felvásároltak – mondta a Magyar Idők érdeklődésére Kató Aladár, a Magyar Téglás Szövetség (Matész) elnöke. Hiányra ugyanakkor nem kell számítani, az építőanyag-gyártók a szakember szerint felkészültek a rohamra. Ez az iparág hét-nyolc éve még 40 ezer lakás építését szolgálta ki megfelelően. Nincs tehát másra szükség, mint a leállított termelőkapacitások megnyitására – magyarázta. Matész elnöke rámutatott: az elmúlt néhány év igen gyenge volt az iparág számára, sok vállalkozás padlóra került, az árak erősen nyomottak voltak, miközben kevés megrendelést kaptak. A tragikus múlt esztendő aztán felébresztette a döntéshozókat. Kató Aladár megjegyezte, a szakma üdvözölte a kormány lakásépítést serkentő döntéseit, amelyeknek jelentős hatásuk lesz többek között az építőanyag-iparra is. A bevezetett intézkedésekre – különösen a kisebb forgalmi adóra – viszont nemcsak négy évre, hanem legalább egy évtizedig szükség lenne. Mindez abból a szempontból is fontos, hogy az ágazatnak jelentős a munkaerőigénye.

Submit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn