Örök vita: lakás vagy ház?

Írta: Profitline.hu Közzétéve: 2017. augusztus 07. hétfő, 10:38
| Nyomtatás



A vásárlók döntő részének van elképzelése, hogy lakást vagy házat választana szívesebben lakhelyének. A döntés meghozatala előtt érdemes figyelembe venni olyan objektív tényezőket is, mint például az ár-érték arány, a rezsiköltség, bővíthetőség, kiadhatóság, vagy éppen a leendő szomszédok, mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, aki szerint a lakás vagy ház között gyakran érzelmi alapon döntenek az emberek, pedig az ár-érték arányt, a rendelkezésre álló összeget és az adott élethelyzetet sem szabad figyelmen kívül hagyni:  egy lakás fenntartása sok esetben olcsóbb a megoszló rezsiterhek miatt. Szintén lehet spórolni a közös homlokzatot, tetőt érintő felújítási munkálatokon. Befektetés szempontjából a lakás előnyösebb, később a kiadás és értékesítés is egyszerűbb. A  családi házak jobb ár-érték arányúak, nem kis részben a kapcsolódó kertnek, teleknek köszönhetően, ami a gyermekek, kisállatok, járművek miatt is jóval előnyösebb. A szomszédság általában kevésbé zavaró, a különböző fejlesztésekről, felújításokról sem kell egyezkedni a többi lakóval. Könnyebb terjeszkedni, hozzáépíteni, tetőteret beépíteni. (...)

Submit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn