Üdvözöljük a MÉASZ intranet felületén!

Ezen a felületen nyílik alkalma a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség alábbi szolgáltatásainak igénybevételére:

  • tagsággal kapcsolatos adatszolgáltatás, adatmódosítás, információkérés
  • védett felület dokumentumainak elérése
  • saját dokumentumok feltöltése

Mindezeket a szolgáltatásokat sikeres beazonosítás után használhatja!

Jó munkát, hasznos böngészést kívánunk!

Belépés, azonosítás, regisztráció


Álom marad továbbra is a lakásárcsökkenés - FrissKSH adatok

Nyomtatás



2017 első felében is folytatódott a lakáspiaci forgalom növekedése. Az első két negyedévben közel 5 százalékkal több lakás cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. 2017 I-II. negyedévében az eladott használt lakások ára tovább emelkedett, és 9,3 százalékkal meghaladta a 2016. évi árszintet. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kerülnének többe a lakások, ha ebben az évben ugyanazokat adták volna el, mint egy évvel korábban. Azonban az eladott lakások összetétele az alacsonyabb értékűek felé tolódott, ennek hatására a ténylegesen eladott használt lakások átlagos ára csak kismértékben, 0,6 százalékkal lett magasabb, mint 2016-ban. Az új lakások ára ugyancsak emelkedett: az I. negyedévi 4,9 százalék után a II. negyedévben 3,2 százalékkal - derül ki a KSH legfrissebb elemzéséből.

Submit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn




A fenti tartalmat a szerzői jogokat rendező jogszabályok betartásával tesszük - részletesen - elérhetővé az Ön számára. Felhívjuk a figyelmét, hogy a teljes tartalom a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség honlapján nem elérhető, tovább olvasása a közölt linkre kattintással lehetséges. Ezzel azonban elhagyja a www.measz.hu weboldalt és egy olyan internetes felületre érkezik, ahol szervezetünknek a megjelenített tartalomra nincs ráhatása. Mindezt azért tartjuk fontosnak hangsúlyozni, mert a fenti írás teljes tartalmához való hozzáférést az eredeti jogtulajdonos részben vagy egészben korlátozhatja, esetenként meg is tagadhatja.

 

Fentiek tudomásul vételével a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség sajtófigyelő szolgáltatásában esetenként rövid tartalomelemző, recenzív kiegészítéssel is találkozhat, mely nem az eredeti cikk része. Ezek az írások szövetségünk szellemi termékei, és semmilyen formában sem tükrözik az eredeti tartalom szerzőjének álláspontját.