Karácsony előtt lelassul a lakáspiac

Írta: Iroda.hu Közzétéve: 2017. október 27. péntek, 08:08
| Nyomtatás



Az ingatlanpiac még mindig éhezik az új építésű lakásokra. Olyannyira, hogy a – nagyrészt általuk diktált – áremelkedésben az idei év egészére további, akár 10 százalékos átlagos növekedés is kilátásban van az egész piacra vonatkozóan. A drágulás üteme azonban a következő években minden bizonnyal mérséklődni fog. A kínálat nagy részét adó budapesti „tömegpiacon” (mint a pesti oldalon Angyalföld, vagy Középső- és Külső-Ferencváros) például mára előfordulnak hétszázezer forintot közelítő négyzetméterárak is, melyet a fejlesztők az új lakásokért elkérnek. A már elkészült, beköltözhető lakások esetében pedig gyakori, hogy a fejlesztő pár százalékkal még megemeli az árat, mondván, a vevő már semmilyen kockázatot nem vállal. Ugyancsak a vevő biztonságérzetét fokozza, hogy a tőkeerős ingatlanfejlesztő cégek olyan projekteket is indítanak nagy számban, amelyek kezdetén csak 10-20 százalék vételár-részt kell letenni, a maradék 80-90 százalék pedig csak az átadáskor fizetendő. Ilyen feltételek láttán a vevők is bátrabban kötelezik el magukat. Ezek a tőkeerős cégek korábban leállt vagy most bedőlt építkezéseket is átvesznek, és maguk fejezik be a projekteket A használt lakások ára továbbra is az újakéval tart majd, ám előtte még téli pihenőre tér a piac.

Submit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn