Üdvözöljük a MÉASZ intranet felületén!

Ezen a felületen nyílik alkalma a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség alábbi szolgáltatásainak igénybevételére:

  • tagsággal kapcsolatos adatszolgáltatás, adatmódosítás, információkérés
  • védett felület dokumentumainak elérése
  • saját dokumentumok feltöltése

Mindezeket a szolgáltatásokat sikeres beazonosítás után használhatja!

Jó munkát, hasznos böngészést kívánunk!

Belépés, azonosítás, regisztráció


Indul az építőipari cégek fejlesztését segítő 20 milliárd forintos pályázat

Nyomtatás



Az építőipar teljesítménye több mint 30%-kal, a szerződések száma 110%-kal nőtt tavaly novemberben – mondta Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal adataira reagálva. Hozzátette: a kormány célja, hogy e növekedés a jövőben is folytatódjon, ezért egy 20 milliárd forintos fejlesztési program indul az ágazatban, amelyre már januártól pályázhatnak a magyar építőipari kis- és középvállalkozások, technológiai korszerűsítéshez. Varga Mihály részletezte: a pályázat a héten indul, elsősorban gépek, eszközök beszerzésére, de fejlesztési szoftverek vásárlására is igénybe lehet venni. A tárcavezető azt is elmondta, hogy a nagyvállalatok támogatására a sikeresen működő Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében lehet pályázni, amelyet az idei évtől kezdődően megnyitnak az építőipari kivitelezők előtt is.

Submit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn




A fenti tartalmat a szerzői jogokat rendező jogszabályok betartásával tesszük - részletesen - elérhetővé az Ön számára. Felhívjuk a figyelmét, hogy a teljes tartalom a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség honlapján nem elérhető, tovább olvasása a közölt linkre kattintással lehetséges. Ezzel azonban elhagyja a www.measz.hu weboldalt és egy olyan internetes felületre érkezik, ahol szervezetünknek a megjelenített tartalomra nincs ráhatása. Mindezt azért tartjuk fontosnak hangsúlyozni, mert a fenti írás teljes tartalmához való hozzáférést az eredeti jogtulajdonos részben vagy egészben korlátozhatja, esetenként meg is tagadhatja.

 

Fentiek tudomásul vételével a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség sajtófigyelő szolgáltatásában esetenként rövid tartalomelemző, recenzív kiegészítéssel is találkozhat, mely nem az eredeti cikk része. Ezek az írások szövetségünk szellemi termékei, és semmilyen formában sem tükrözik az eredeti tartalom szerzőjének álláspontját.